Fordulópont

Ben Esra telefonda seni boşaltmamı ister misin?
Telefon Numaram: 00237 8000 92 32

FordulópontA fordulópont 1. részHamarosan megérkezünk a szállásunkra, bár igazából nem fáradtam el a mai napon, sok érdekes dolgot láttam és tanultam, a többiekkel ellentétben engem érdekelnek a múzeumok kiállításai és más látványosság is. Mások lehet hogy utálják, de én nem, valószínuleg ezért is ülök egyedül a buszon és az iskolában sincs padtársam, és barátaim. Meggyoztem magam, hogy egyedül érzem magam jól, már rég megbarátkoztam a helyzetemmel, hogy mindent egyedül oldok meg, hát ez van ha valaki nehezen barátkozik, ez vagyok én, egy fiatal lány, aki teljesen bezárkózott saját világába. Nem is vagyok valami szép, akiért úgy omlanának a fiúk, igazából szóba se állnak velem és még szemüveget is kell hordanom, mert anélkül nem látok valami jól. Már mindenki az osztályból elkönyvelte, hogy én ilyen vagyok.A tanárok már a szállás recepcióján intézkednek, míg kikeressük a cuccainkat a buszból. Nincs sok cuccom, csak pár napos a tanulmányi kirándulás és az elso nap el is telt már. A busz majdnem tele volt, pedig mi az osztályban nagyon kevesen vagyunk, de az ofok kitalálták, hogy a három szak együtt megy kirándulni. Csak lányos szakok és irtó neveletlenek, csak pár percig kellett volna normálisan viselkedni, mindig van egy hangadó vagy egy falka vezér, aki kezdi a balhét, utána már a többiek mennek utána. Mikor a tanárok visszaértek már kész káosz volt.- Amanda! Azonnal fejezd be! – ordított az egyik tanár.Már a keresztnevérol tudtam, hogy kirol van szó, az egyik klikk vezetojérol, mindig valami hülyeségen törte a fejét, a többiek meg követték, bizonyára most is valami ilyesmi történt, nehezen viselte, ha nem o van a középpontban. Szerintem csak unalomuzésként viselkedett így, mert kituno tanuló volt, vagyis az lett volna, ha nem kap magatartásból rossz jegyeket. Ezek mellett még nagyon csinos is volt, bármelyik fiút megszerezhette, akit akart és élt is az adottságával, ezért is hívták a háta mögött az iskola ribancának. A körein belül, sokat hangoztatta, hogy o már mennyi fiúval volt együtt, vagy csak a rossz szájak terjesztették róla.- Azonnal gyere ide mellém! – kiabált tovább valamelyik tanár.Hamarosan csend lett, valamelyik tanár elmondta, hogy mindenki válasszon magának egy párt, ugyanis két ágyasok a szobák. Az ofonk kiosztotta a pároknak a kulcsokat, mikor már fogytak a párok, már jól láttam Amandát, az ofoje nem engedte el maga mellol, mikor próbált lelépni, a tanára megint rászólt:- Te itt maradsz!- Na, de Kareszbá! Szeretnék menni a szobámba!- Nem! Mindjárt kitalálok neked valami jó büntetést!- Büntetést? Na, de Kareszbá, nem csináltam semmi rosszat, ez igazságtalan!- Amanda! Te mindig valami rosszban sántikálsz! Te és a barátnoid mindig tilosban jártok. Ez az! Leválasztalak a falkáról, én keresek neked szobatársat, és a legtávolabb kerülsz tolük, hátha így lesz egy nyugodt éjszakánk. Meg is van! Hé Te, a fekete szemüvegben, gyere csak ide!Na, ez voltam én, egy annyira jelentéktelen kis alak, akinek még a nevét se tudják a tanárok.- Ne már! – tiltakozott Amanda – Pont a depis csajt?!?- Csend legyen! – szólt rá újra az ofoje – Hátha ragad rád valami a szótlanságából, úgyis olyan sokat beszélsz, hogy már kezd nagyon elegem lenni beloled!Az ofonk kezembe nyomja a kulcsot, amit Amanda ki is kap a kezembol és elindul a szobánk felé. Én csak követtem, még a számot se láttam a kulcson. Úgy siet végig a folyosó, mintha valami halaszthatatlan dolga lenne. Húzta maga után a nagy boröndjét, atya világ, mi a fenének hozott magával ennyi ruhát ilyen rövid idore. Ahogy beérünk a szobába, elokap egy törölközot és elsiet fürödni. Nekem maradt idom, jól átnézni a szobát. Nem túl nagy, de szépen berendezett. Franciaágyas az elrendezés, gondoltam széthúzom az ágyakat, míg o fürdik. Ahogy megfogom az ágy szélét, megszületik bennem a felismerés, hogy ez nem olyan fajta amit szét lehet húzni, sot még takaróból is csak egy van, az viszont jó nagy. Ha ezt megtudja Amanda, akkor én biztosan a földön alszom. Gyorsan végez a fürdéssel és egy szál törölközoben jön ki.- Figyu csak! Ugye nem haragudtál meg a „depis csaj” megszólításom miatt?! Tündi a rendes neved igaz?Teljesen meg vagyok lepodve, mitha a fürdoben hagyta volna a faragatlan modorát.- Igen, jól tudod, te meg Amanda vagy, téged mindenki ismer, az viszont fura, hogy te tudod a nevemet.- Pedig tudom! – szólt kedvesen. Nem vagyok én olyan rossz, mint amilyennek látszom, csak a tanároknak el ne mondd ezt, oké?- Rendben, de van egy rossz hírem. Egy ágyon kell osztoznunk, ugyanis ez franciaágy.- Engem nem zavar! – vonta meg a vállát, majd az órájára néz – már ennyi az ido, baszki sietnem kell!- Sietned kell aludni?- Te naiv kis csaj! – nevette el magát – Aludni? Ilyenkor? Bulizni! Most kezdodik csak a nap!- De hát világosan megmondták, hogy takarodó van.- Baromi mód nem érdekel, már megbeszéltük a csajokkal, hogy kiszökünk! – ezzel ledobta a törölközojét a földre és anyaszült meztelenül kutatott a boröndjében.Teljesen zavarban vagyok, hogy így látom fedetlen fenekét és hátát, de már el is fordulok, nem vagyok hozzászokva az ilyen látványhoz.- Visszafordulhatsz, felöltöztem már. – mondta nevetve.Lehet, hogy vett magára valamit, de az sok mindent nem takar, egy agyon szaggatott farmerban van, felül pedig egy, hát ott még kevesebb a textil. Egy aranyszínu felso, ami hátul szinte teljesen nyitott, csak pár vékony pánt tartja össze a két oldalát, elöl nyakba akasztós, viszont annyira mélyen kivágott, hogy szinte a köldöke is kilátszik. Rúzs, smink, fülbevaló és már el is készült.- Na, hogy nézek ki? – gyorsan elkapom a fejem a kérdésre és úgy teszek mintha nem érteném a kérdést.- Öööööööö, hogy mondtad?- Ne játszd meg magad, ısparta escort láttam a tükörbol, hogy vizslatsz.De nem is értem miért néztem eddig. Olyan gátlások nélkül csinál mindent, nagyon magabiztos….- Szóval? Csak oszintén!- Kurvásan.Arca eltorzul és nagyon mérgesen elindul felém. Azt sugdossák az iskolában, hogy egyszer megvert egy lányt, mert olyan jelzovel illette, ami nagyon nem tetszett neki. Pedig én is hallottam, de még is kimondtam, szám gyorsabb volt, mint az agyam és úgy hiszem én leszek a következo. Lesz egy jó nagy monoklim. Nagyon megijedek tole. Még annyit se tudtam mondani, hogy: „Bocsi, nem úgy gondoltam!”Hirtelen hangosan nevetni kezd.- Szóval te is hallottad, hogy megvertem valaki? – és csak nevet tovább – Akkor jól csináltam, én terjesztem a hírt, csak, hogy még elrettentobb képet alkossanak rólam. Nyugi, soha senkit se bántottam, de pszt, ezt se mond el senkinek, ártana a jó híremnek. – kis szünetet tart, majd folytatja – Oszinte vagy, nem félsz kimondani, amit gondolsz, ez tetszik! Gyere velünk bulizni! Szegj meg pár szabályt, élj egy kicsit, ne légy ilyen mufurc!- Nem vagyok egy bulizós csaj, de ezt biztosan te is észrevetted.- Biztosan? Pedig oltárit fogunk bulizni, már rég kiválasztottuk a helyeket, meg van szervezve az egész éjszaka.- Nem, nem tudnám megtenni!- Ahogy akarod! De akkor legalább fedezz, Kareszbá tuti szimatolni fog utánam.Valaki halkan kopog az ajtón.- Megjöttek a csajok! Ok is gyorsan elkészültek.Ajtót nyit és a résen kikukucskál, majd tovább nyitja az ajtót.- Gyorsan, gyertek be, de csak halkan!Ekkor a fél osztálya beviharzik az ajtón, heten nyolcan, számolni se bírom, hogy hányan.- Könnyen idejutottatok? – szegezi neki a kérdést az elso lánynak.- Eddig nem volt gond, van egy hátsó lépcso, azon jöttünk le. De Kareszbá, a recepciónál üldögél, ott nem jutunk ki.- A francba, azt hittem, ha elég gyorsak leszünk, még elotte elkészülünk és ki tudunk szökni. Egyre agyafúrtabb az ofo, nehéz lesz kijátszani. Esetleg más kijárat?- Ablak? – veti fel valaki a lehetoséget.- Nem vagyunk túl magasan, kifele még jó lenne, de hogy jutunk vissza? – érvel Amanda – Más ötlet?- Nem tudom, nem ismerem a helyet és ilyen ruhában, ha meglát valamelyik tanár, biztos a lebukás. – próbálkozik egy másik lány.- Itt a megoldás elottünk, van egy emberünk, aki feltunés nélkül mozoghat. – a mondat végén rám néz Amanda.- Nem fog beköpni minket?- Nyugi, nem fog, vagy ha még is, megérzi az öklöm ízét. – persze mindenki rám nézett, így csak én látom, ahogy Amanda rám kacsint és mosolyog. Így vezeti meg a saját barátnoit is.Riadt arcot vágva próbálok kitalálni valamit. Meg is van!- Kiürítési terv!- Mi van? – kérdezi valaki a tömegbol.- Kiürítési terv. Minden szobában van az ajtón felragasztva, ha vészhelyzet van, akkor tudja mindenki a legrövidebb kivezeto utat.- Te egy zseni vagy! – kiált fel Amanda örömében. De akkor is le kell ellenorizni a kiutat.- Nyugi megteszem.Kifele menet letépem az ajtóról a tervet és már a folyosón keresem a kiutat. Gyorsan meg is találom a vészkijáratot, egy hátsó sötét utcára nyílik, de pár méter után már látszik a forgalom. Gyorsan elsiettem még a recepcióhoz, hogy tényleg ott van-e még Karcsi bá. Tényleg ott beszélget a recepciós kisasszonnyal. Visszasietek a szobába, de közben már remegek, úgy izgulok, pedig nekem nincs okom semmitol se félni. Belépek a szobába és mindenki tekintete rám szegezodik.- Nyugi, tiszta az út, kimentek balra, le a lépcson fél emeletet, ott jobbra, zölden világít a vészkijárat felirat, villanyt se kell kapcsolni, sötétben is megtalálni. Egy szuk sikátorba vezet, onnan már kitaláltok.- Indulhattok, ha tiszta a levego, de síri csendben. – szólt Amanda.A lányok libasorban egy hang nélkül indulnak el, persze ilyenkor tudnak csendben lenni, de az úton végig fül süketítoen hangosak voltak. Amanda elokapott még egy magassarkú cipot és a többiek után sietett.- Köszi a segítséget, nem felejtem el neked.- Nincs mit. – belül egy kicsit örültem, hogy o tartozik nekem, nem én neki, bár nem tudom mit jelent ez a tartozás – Hé, Amanda! Az ajtót csak belülrol lehet nyitni, szóval támasszátok ki.- Okés, köszi drága, jó éjt! – és már be is csukódott az ajtó mögötte.Gyorsan én is a fürdobe megyek, már nagyon vágyok egy forró fürdore. Nagyon jól esik a forró vízcseppek simogatása. Egy törölközobe csavarva magam indulok a táskám felé, hogy elokeressem hatalmas pólómat, amiben aludni szoktam. Meg is találom gyorsan, még egy kis áttörlés a testemen és már bele is bújok. Amanda, a nagy sietségben szanaszét túrta a táskája tartalmát, egy jó része ki is hullott a boröndje mellé. Lekapcsolom a villanyt és már bújok is az ágyba. Ilyenkor mindig átgondolom a nap eseményeit, ez segít az elalvásban. Végülis számomra elég izgalmassá vált a nap vége, egy kicsit egy közösség részévé váltam, ami kisebb boldogsággal töltött el.Egyszeruen nem jön álom a szememre, rendívül rendmániás vagyok és azt hiszem zavar, hogy úgy szanaszét hagyta Amanda a cuccait. Még félórán keresztül zsörtölodok, de annak ellenére, hogy nem szívesen turkálok más cuccában, nem bírom ki, hogy ne tegyek rendet. Felkapcsolva az éjjeli lámpát, pár pillanat múlva már boröndje mellett állok. Tudom, hogy ez nem helyes, de azt is, hogy addig nem fogok tudni elaludni, míg nem rakok rendet. „Atya világ mennyi ruha!” – gondoltam, méretükbol ítélve legtöbbje többet mutat, mint amit takar és a szivárvány minden színében tündökölnek. Van itt egy kék flitteres ruha, ránézésre elöl elég nagy betekintést hagy. Aztán hasonló piros, elsore azt gondolom, hogy ez is mélyen dekoltált, de ez már nem takarna semmit se, ez már tényleg durva lenne, bizonyára a nyitott rész escort ısparta a hátulja. Következo, egy fekete miniruha, tele spagetti pántokkal, azt se értem, hogyan kellene felvenni. Még egy vörös ruha, elöl-hátul mélyen kivágott és csak vékony fuzok tartják össze. Végül egy fényes fekete bor ruha ujján, hátán átlátszó csipkével. Összehajtogatom a törölközojét, megigazítom a cipoket, úgy érzem minden a helyére került, már biztosan el fogok tudni aludni. A sötétben azon jár az eszem, hogy ilyen ruhákban emberek hogyan mernek kimerészkedni az utcára, vagy emberek közé menni. Furcsa mód, azon fantáziálok pár pillanat múlva, ha én mennék egy ilyen ruhában emberek közé, akkor mit szólnának. Engem is megbámulnának a pasik? Vagy csak egyszeruen kiröhögnének? Az se biztos, hogy jól állna nekem, soha még nem is próbáltam ilyen ruhát.Mint minden no, szeretnék én is csinosan kinézni, de nincs tapasztalatom ilyenben, hogy mi állna jól vagy rosszul. Talán itt a vissza nem téro alkalom, felpróbálhatnék egyet. Itt tényleg senki se lát és meg se kell tudnia senkinek se. Teljes izgalomban voltam, feltüzelt már a gondolata is, hogy hogyan is fogok kinézni. Összeszedem minden bátorságomat, hogy meg merjem tenni. Megszületett az elhatározás, de csak egy szolid darabot akartam. Talán a hátul nyitott piros ruha megfelelo lesz. Remegve keresem a ruhát, annyira izgulok. Megvan a ruha, leveszem a pólómat és anyaszült meztelenül forgatom a ruhát, hogy milyen módon is kell belebújni. Végül azért csak megoldom ezt az egyszeru feladatot. A hosszú ujja elsore szuknek tunik, egy kis igazgatás után már kényelmes, viszont alig ér a combom felso egyharmadáig. Tükör elé tipegek, hogy lássam az eredményt. Gyönyöruen nézek ki, próbálom még egy kicsit lejjebb húzni, de nem megy, ez ilyen rövid. Nagyon kényelmesnek érzem, egyáltalán nem szuk, mégis minden porcikámra rá feszül, mintha csak bekenték volna a borömet ragasztóval és megszórtak volna vörös flitterekkel. Ahogy megfordulok, a hátulja még szexibb. Nagyon mélyen ejtett, az egész hátam szabadon van, a vállamnak is csak kicsi részét fedi be és egészen a derekamig, mit a derekamig a fenekem felso részéig nyitott. Egy pillanat alatt beleborzong az egész testem a látványba. És én ezt gondoltam egy szolid darabnak. Anyám meglátna ebben, szíjat hasítana a fedetlen hátamból.Fel-le járkálok a szobában, érzem, hogy husebb áramlat éri a csupasz hátamat, nem akarom levenni, ha soha többet nem találkoznék senkivel, akkor örök életemre ebben maradnék. Nem bírok magammal, forr a vérem, olyan csuda jól érzem magam, de minden jó egyszer véget ér. Sokkal nehezebb rávenni magam, hogy levegyem, mint amikor felvettem. Szépen összehajtom és visszarakom a helyére. Ahogy végig pillantok a sok szexi ruhán, újból beindulok. Csak még egyet, felpróbálnék, abból nem lenne baj. A kék ruhára esett a választásom. Hátán majdnem végig cipzáras, belebújok és vagy két percembe kerül mire sikerül egyedül felküzdenem a cipzárt. Ahogy csúszik fel centirol centire, úgy érzem ahogy a puha anyag körbe ölel és igazodik a testem formájához. A tükör elott állva, hihetetlen látvány fogad, alig hiszek a szememnek, olyan durván mélyen nyitott, ha még pár centivel hosszabb lenne, látszódna a köldököm is. Ez is teljesen a borömre simul és a melleim formáját is átveszi. De ha ez nem is elég, éppenhogy csak eltakarja a bimbóimat. Élvezem minden pillanatát a látványnak és közben körbe forgok többször is. Valaki kopogtat az ajtón, az amúgy is magas pulzusom az egekbe szökik, a mellkasomban érzem, ahogy kalapál a szívem, a fülemben is ütemesen dobol, de nem is hallok azon kívül mást. Ha Amanda az és meglát a ruhájában, tutira kinyír. Nyúlok a cipzárét de egyszeruen nem érem el, próbálok megszabadulni a ruhától, de fogva tart. Megint kopogtatnak, mély levegot veszek ettol meg szoktam nyugodni, most is segít és közben eszembe jut, hogy Amanda nem kopogtatna, csak simán benyitna.- Ki az? – teszem fel a kérdés remego hangon.- Károly tanárúr vagyok. – jön a válasz a másik oldalról.Az ajtóhoz lépek és résnyire nyitom ki, szinte csak a két szemem látszódik ki. Belegondolni is rossz, ha meglátná a szerelésemet, nem tudnám kimagyarázni magam. Plusz még jó nagy kurvának is nézne talán.- Igen tanár úr? – próbálok mosolyt eroltetni az arcomra.- Minden rendben van? Nincs problémád Amandával?- Nincs semmi gond, pont fürdik.- Elnézést, hogy rád eroltettem, de nem tudtam jobbat kitalálni.- Nem probléma, nem lesz gond.- Akkor jó. Jó éjt, reggel találkozunk!- Rendben, jó éjt! – és visszacsuktam az ajtót.Háttal nek**oltem az ajtónak és próbáltam lenyugodni. Egy kisebb nevetogörcs kap el, állok itt ebben a nevetségesen kurvás ruhában és közben a tanár keresi Amandát, aki nincs is itt. Úgy érzem ennél jobban nem is jöhettek volna össze a dolgok. Persze, most, hogy megnyugodtam, simán le tudtam venni a ruhát. Nem kockáztathatok többet, megyek aludni. Az izgalmon felülkerekedett a fáradság és viszonylag gyorsan elaludtam.Valami zajra ébredek, a homályban csak elnagyolt körvonalakt látok, mintha valaki csukná be az ajtót. Nyúlok az éjjeli lámpa kapcsolójáért és egy mozdulattal a szemüvegemet is felrakom. Kicsit már jobb, de azért az álmosság miatt most se valami éles, de az már biztos, hogy Amanda jött meg.- Bocsi, hogy felébresztettelek!- Nem gond, mennyi az ido? – mondom nyöszörgo hangon.- Fél ketto!- Ti nem vagytok normálisak! – de még mindig nem tudok a rendes hangomon beszélni.- Tudom! Minden rendben volt?- Persze, csak Karcsi bá keresett. – mondtam neki fél álomba.- Mi van???? Mit mondtál neki? – kérdezett izgatottan.- Csak az igazat, hogy tízen kiszöktetek, bulizni meg pasizni.- Beköptél minket? Akkor ısparta escort bayan végem van! – csak áll ott az ajtóban, mint aki nem hisz a fülének.- Ja, és azt üzeni, hogy mindegyikotök büntetés kap és téged ki fog rúgatni az iskolából. – de a mondat végére nem tudtam magam tovább visszafogni és elnevettem magam. Szerencsére gyorsan leesett neki. Lerúgta a cipojét és felugrott az ágyra, felkapott egy párnát és elkezdett püfölni vele.- Te szemét! Már azt hittem tényleg beköptél minket! – közben csapkodott a párnával.- Jó-jó! Hagyjál már, csak ugrattalak!- Pont ezért kapod! – de közben azért leállt és mind a ketten csak nevettünk.- Hát megáll az eszem, azt hittem szívinfarktust kapok az ajtóban! Még mindig nem hiszem el, a depis csajnak még humorérzéke is van. – azzal még utoljára hozzám vágja a párnát.Feláll az ágyon, majd mellé ugrik, leszórja a ruháit, ott ahol éri és eltunik a fürdoben. Már hallom is a víz csobogását. Tiszta hülye vagyok, de nem bírom ki és összeszedek mindent és összehajtogatom. Visszafekszem, lekapcsolom a lámpát és próbálok aludni. Még félálomban hallom, hogy kijön a fürdobol és bebújik az ágyba, de már alszom is.Megint valami zajra ébredek, de nem túl hangos, lehet, hogy csak az idegen hely zaja. Túl álmos vagyok, hogy felkeljek, de azért lassan magamhoz térek. Halk nyöszörgés hallok, de nem messzirol, közelrol, nagyon közelrol, talán a szomszéd szobából. Már pont felkelnék utánanézni a zaj forrásának, mikor már annyira magamhoz térek, hogy rájövök, a hangokat Amanda adja ki és úgy hallatszódik magával játszik. Legszívesebben felugranék és kiabálnék vele, hogy hogyan is mer ilyet csinálni, mikor itt fekszem mellett, de teljesen lefagyok, meg se bírok mozdulni. Kezd egyre jobban belemelegedni és kicsit se fogja vissza magát, már az egész ágy remeg és mozog, olyan hevesen csinálja, de én még mindig úgy teszek mintha aludnék, háttal neki nem túl nehéz eljátszani. Olyan fantasztikusan csinálja, hogy nem is értem miért, de kezd rám is hatással lenni. Próbálok ellenállni az érzésnek, de teljesen magával ragad, és azon veszem magam észre, hogy játszom is a csiklómmal. Teljesen elönti a testemet a szexuális vágy, már harapdálom a szám szélét, hogy visszafogjam a belolem kitöro hangokat, de nem mindig sikerül. Szerencsére Amanda sokkal hangosabb nálam, így egy kicsi hangot én is megengedek magamnak. Néha tisztább pillanatomban, teljesen megbotránkozom az egész szituáción, de nem tart sokáig, és már élvezem tovább kezem munkálkodását. Egyre mélyebben kapkodom a levegot, érzem közel a vég és úgy hallom Amanda is hamarosan eljut a csúcsra. Egyre mélyebben hörög, majd síri csend lesz. Szinte be kellene fognom a számat, hogy ne adjak ki hangot. Hirtelen nem tudom, hogy lebuktam vagy mi van, de csak annyi történik, hogy a lány, akivel megosztozom az ágyon, pont a csúcsra ér. Remego teste mozgását, teljesen átveszi az ágy, hörögve, nyögdécselve, remegve élvez el tolem pár centiméterrel. Vele egyidoben én is a csúcsra érek, engem is intenzíven ér az orgazmus, de szerencsére Amanda mindent elnyom. Már sokkal halkabban, de még mindig jól hallhatóan zihál, de már kezd megnyugodni és elhalkulni. Visszahúzza magára a lecsúszott takarót és elhelyezkedik az ágyban. Közelebb kúszik és a paplanon keresztül a derekamra rakja kezét:- Szép álmokat!Erre a mondatra majd kiugrott a szívem a helyérol. Nem reagáltam semmit se az egészre. Most lebukhattam vagy csak úgy mondta, egyszeruen nem is értem. Pár perc múlva már ütemesen szuszog, mélyen alszik, én viszont nagyon is éber vagyok, akárhogy is csökkent már le a pulzusom normálisra, egyszeruen nem jön álom a szememre. Megmozdulni nem merek, elaludni nem tudok, csak kavarognak a gondolatok a fejemben. Az egész nap hatással van rám, már tudom, hogy nem fogok tudni elaludni. Történt már velem ilyen párszor, és tudom, hogy kár idegeskedni ezen, úgy se fog menni az alvás. Pont elottem van az ablak és a távolban már világosodik, még jó pár óra eltelik míg teljesen világos lesz és én egy hunyásnyit se aludtam, mióta felébredtem. Persze Amanda, mozdulatlanul végig aludta az egészet. Csipogni kezd az ébresztom, a lány mellettem meg se mozdul, várok egy kicsit, hátha o is felébred rá, de úgy látszik semmi se tudja megzavarni álmában. Lenyomom az ébresztot és felkelek, de ot ez se zavarja meg. Még van két óránk indulásig, de én mindig korán kelo vagyok, de sok dolgom is van még. Össze kell készítenem a napi cuccomat, reggeliznem kell, szóval fel kell készülnöm a mai napra. Ma valami eloadások lesznek a sulival kapcsolatban és félek tole, hogy dög uncsi lesz, de nem számít, ilyen is szokott lenni a tanulmányi kirándulásokon, majd csak kibírom valahogy. A reggeli dolgaimat elvégzem és a cuccomat összekészítettem és indulok is reggelizni, de elotte még megpróbálom felébreszteni Amandát.- Amanda. – próbálom a nevén szólítani, de semmi reakció. – Amanda! – most egy kicsit hangosabban, de így se történik semmi. – Baszki, nem hiszem el! – beszélek magamban.Az ágyhoz lépek, a vállánál fogva, kicsit megrázom, közben újból a nevét mondom. Végre felébred vagyis csak félálomban van.- Ébreszto hétalvó!- Mennyi az ido?- Hét lesz hamarosan!- Mi a frászért ébresztettél fel?- Mert mindjárt indulnunk kell.- Én nem megyek, nem érdekel az egész.- Ahogy gondolod. – ezzel a mondattal becsukom magam mögött az ajtót és indulok a étkezobe.Mikor visszaérek, egyáltalán nem lepodok meg, mikor a lány továbbra is az ágyban alva találom.- Tényleg nem jössz?- Hát sok kedvem nincs!- Nekem se, hidd el, de kötelezo.- Hát akkor, zárjuk be az ajtót és lógjuk el a napot! – ül fel felvillanyozva az ágyon!- Ááááá, én nem tudom megtenni és ha te megteszed, biztosan kicsapnak a suliból.- A frászt! – de az ellenkezése ellenére csak felkel és elkezd összekészülni.- Hoztam neked reggelit.- Nagyon köszönöm, drága vagy!Gyorsan el is készült, úgy látszik, ez jól megy neki. Végül csodával határos módon el se késtünk.

Ben Esra telefonda seni boşaltmamı ister misin?
Telefon Numaram: 00237 8000 92 32

Yer işareti koy Kalıcı Bağlantı.

Bir cevap yazın

E-posta hesabınız yayımlanmayacak. Gerekli alanlar * ile işaretlenmişlerdir